Békéscsabán születtél, ott is jártál iskolába.
Igen, általános- és középiskoláimat is ott végeztem. Az utóbbit az akkor még Rózsa Ferenc Gimnáziumnak nevezett intézményben, amit azóta átneveztek Andrássy Gyula Gimnáziumnak. Biológia tagozatra jártam. Fiatal koromban az volt a tervem, hogy természetvédő, de mindenképp biológiával foglalkozó szakember leszek. A középiskolában ezért erősen biológiai irányultságú oktatást választottam. Rendszeresen részt vettem tanulmányi versenyeken, környezetismereti-, természetvédelmi és földrajzi témákban.
Életem során nagyon sokáig párhuzamosan haladt a földrajz és a biológia iránti érdeklődésem. Ezeken a versenyeken egyébként általában egész jó eredményeket értem el, de nem is az eredmény számított, hanem a részvétel, meg a felkészülés láza, ami úgymond kitöltötte a hétköznapjaimat.
Gyerekként, diákként versenyszellem jellemzett téged?
Igen. Édesapám középiskolai biológia-kémia tanár, ő állított rá ezekre a pályákra. Tehát ő már előttem is csinálta ezt. És természetesen általános és középiskolai tanáraim, mint Hajdúné Sebestyén Teréz, Hudák Ferenc, Vank Judit, Zsilinszky Tibor támogattak a felkészülésben.
Párhuzamosan haladt tehát a kétféle érdeklődésed. Mi döntött a földrajz mellett?
A földrajzban sikeresebb voltam, és volt két nemzetközi verseny, amikre a középiskolai versenyekről lehetett bejutni. Az egyik a National Geographic World Championship, a másik pedig az International Geography Olimpiad: ezeket egymást váltó években rendezték meg. Végül mindkettőbe sikerült bekerülnöm. A National Geographic World Championship csak csapatverseny volt. Ezen az én részvételemmel, ha emlékezetem nem csal, a magyar csapat nyolcadik lett. Az International Geography Olimpiadon – ahol voltak egyéni helyezések is, és úgy osztanak érmeket, hogy nem csak az első három, hanem az első ötven százalék kap valamilyen elismerést –, ott bronzérmet tudtam szerezni. A magyar csapat jó eredményeiben nagy szerepe volt a Pécsi Tudományegyetem oktatóinak, akik a felkészítést, Trócsányi András és Pirisi Gábor pedig a kíséretet is vállalták.
Szóval ezek a sikerek indítottak arra, hogy geográfus legyél.
Volt egy másik szempont is: a középiskolában kapott biológiai képzés erőteljesen az orvosi pályára készített fel, és én úgy éreztem, hogy abban kevésbé találnám meg magam.
Az egyetemet Szegeden végezted el.
A szüleim mind a ketten a Szegedi Tudományegyetemre jártak – édesapámról már volt szó, ő ott kapott tanári diplomát, édesanyám pedig vegyésznek tanult, ő ma laboránsként dolgozik. A jó tapasztalataik is szerepet játszottak döntésemben.
Geográfusként végeztél, szakfordító képesítést is szereztél, és aztán adta magát, hogy előbb-utóbb Phd-zel ezen a területen.
Ebből a szempontból mind a Bsc szakdolgozati, mind az Msc szakdolgozati témavezetőm, Csatári Bálint nagyon sokat segített és maximálisan támogatott. Az ő szellemisége és igazi, hagyományos értelemben vett kutatói mentalitása, általános értelmiségi beállítódása nagyon sokat segített abban, hogy ezen a pályán találjam meg céljaimat.
Csatári Bálint alapítója és a megalakulástól kezdve az RKI Kecskeméti Osztályának a vezetője.
Igen, emiatt én a kezdetektől pozitívan viszonyultam az intézethez, és tudtam, hogy ez egy olyan kutatói műhely, ahol szívesen dolgoznék. A békéscsabai csoport több munkatársával is jó kapcsolatot alakítottam ki már egyetem alatt, szakmai gyakorlataimat is itt végeztem. Mindig szerettem elmélyedni bizonyos témákban, új ismereteket szerezni, felfedezni a világot, eléggé széles érdeklődésem van, tehát úgy éreztem, hogy a kutatói pálya az, ahol a leginkább ki tudok teljesedni.
Mesélj egy kicsit Csatári Bálintról, hogy ő milyen értelemben testesítette meg az úgynevezett értelmiségi kutatói ideál. Mi volt benne az, ami őt annyira népszerűvé tette a szemedben?
Ő mindenkivel szemben nyitott volt, odafigyelt másokra, mind szakmai, mind emberi értelemben. Nem abban a típusú tudománytermelési paradigmában szocializálódott, ami a mai kutatói pályát sajnos kezdi eléggé dominálni, vagyis amikor a tudománymetriai mutatók elsődlegessége határozza meg a kutatói teljesítményt. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nemzetközi trendekbe ágyazódó kényszer, amit nagyon-nagyon nehéz másként csinálni. De ő egy olyan világot közvetített számomra, ami a szellem gyarapodását és ezen keresztül a társadalom szolgálatát helyezte előtérbe. Ezeket leginkább azok érthetik, akik részt vettek a gyakorlatain, óráin, ahol tényleg a diákokat is úgy oktatta, hogy mindig hozott vendégeket, különböző témák szakértőit. Mindezt mondjuk egy olyan óra keretében, ahol nem kellett volna ezt megtennie, hanem elegendő lett volna, ha levetíti a dia sorát. Maximálisan arra törekedett, hogy tudást adjon át, ne csak tananyagot.
Visszatérve a tudománytermelési paradigmára. Ez egy nehéz kérdés, mert nem szeretném, hogy amit az előbb mondtam, az úgy hangozzon, hogy az a minőségi publikálás ellen szólt. Inkább azt mondanám, hogy Bálintnak a tartalom sokkal elsődlegesebb volt a címkénél. És az a baj, hogy a mai felfokozott versenyben ez nem feltétlenül van így. Amikor mondjuk intézeteket, országokat, egyetemeket, embereket hasonlítanak egymáshoz, akkor sokkal egyszerűbb a címkék alapján kiindulni. És ha egy kutató úgy látja, hogy nemzetközi témával sokkal egyszerűbb bekerülni bizonyos rangos folyóiratokba, mint egy magyarországi területről szólóval, akkor ez már a témaválasztás pillanatában befolyásolni fogja kutatói döntéseit. Viszont egyébként lehet, hogy a társadalmi hasznossága egy hazai kutatásnak, nem kisebb, mint egy általánosabb nemzetközi kutatásnak. Szerintem a KRTK próbál e két szempont között egyensúlyozni.
Alapvetően meghatározza a működést, hogy a kutatónak úgy kell gondolkoznia, hogy elvárás az, hogy 2026-ban ebből a kutatásból legyen mondjuk két Q2-es publikációm. Bálint még nem így gondolkodott, mivel akkor ez nem is volt igazán jellemző.
Az RKI lett az első munkahelyed.
Igen, ha a középiskolai kukoricacímerezést nem számítjuk. Nemrég döbbentem rá, hogy már közel tíz éve itt vagyok.
Az RKI-val szemben az elmúlt években vádként többször előkerült, hogy ez az intézmény nem más, mint földrajztanárok gyülekezete. Te mit gondolsz erről?
A regionális tudomány és a földrajztudomány egyaránt tértudományok. A Regionális Kutatások Intézete egy integratív tértudományi műhely, ami ezen felül pedig, – köszönhetően a multidiszciplináris szemléletének – nagyon sok irányból képes még kutatókat bevonni olyan összetett kutatási programokba, melyek sokoldalúan tárják fel a magyarországi térfolyamatokat. Magyarországon súlyos problémái vannak a területi fejlődésnek, az egyes régióknak a területi fejlődése megrekedt. Lekicsinyelni azt, aki a területi problémákkal foglalkozik, az eléggé súlyos figyelmen kívül hagyása az ország alapvető problémáinak.
Az téged soha nem zavart, hogy nem közgazdász vagy? Egyáltalán milyen viszonyban vagy a közgazdaságtannal?
Szimpatikus nekem ez a tudományág is, a társadalomföldrajzi tanszéken voltak a gazdasági karról is oktatóink, például Lengyel Imre is részt vett a földrajzos képzésben egy-két óra keretében. De akkoriban nem voltak széleskörű ismereteim a közgazdaságtanról, nem tudtam azt, amit ma már felismertem és a KRTK keretein belül tapasztalok, hogy milyen sokat tud adni ez a tudományág a társadalomnak. Szerintem jó lenne, ha a társadalom széles rétegének is át lehetne adni ezt a pozitív tapasztalatot.
Viszonylag hamar lettél csoportvezető, majd az osztály vezetője lettél. Te minek tulajdonítod ezt?
A kis csoportunk mivolta miatt mindenkinek részt és felelősséget kell vállalni a feladatokban, döntésekben. Általában ezeket közösen hozzuk meg. Én már csoportvezetőségem előtt is szerettem mindenről tudni és az ügyekbe belefolyni, emiatt logikusan rám esett a választás, én pedig szívesen elvállaltam. Perger Éva volt a csoportvezető is, és amikor ő nyugdíjba ment, és felmerült az utánpótlás kérdése, akkor a közös csoportdöntés az volt, hogy én töltsem be az ő szerepét. Az osztályvezetés esetében pedig Velkey Gábor volt a korábbi osztályvezető, aki úgy véli, hogy időnként érdemes mindenkinek megpróbálni egyes vezető pozíciókat, mert abból sokat lehet tanulni. Amikor Velkey Gábor továbbadta a stafétát, annak szintén logikus következménye lett, hogy mivel nekem már van vezetői tapasztalatom, akkor inkább én leszek az osztályvezető. De hozzá kell tennem, hogy nem mindenkinek felel meg az, hogy egyébként is az összes létező időt kitöltő kutatói tevékenység mellé felvállalja ezt a típusú feladatkört. Hiszen ennek természetes módon rengeteg adminisztratív-, levelezési-, ügyintézési tevékenység is a része, amit a kutatói pálya szabad szellemiségéből adódóan nem mindenki tolerál egyformán pozitívan.
Én elfogadom, hogy ez része a feladatnak, és valakinek ezt is meg kell csinálni.
Beszéljünk egy kicsit a kutatói érdeklődésedről, milyen területet kutatsz szívesen?
Általában a vidékföldrajzos irányultságomat szoktam hangsúlyozni, illetve a társadalmi, felszínborítási folyamatok modellezése, előre számítása az, ami később jövő kutatási irányként beépült a profilomba és alapvetően meghatározó. A doktori munkám a visegrádi országok rendszerváltás utáni vidéki térfolyamataihoz kapcsolódott. Ennek keretében Campus Hungary ösztöndíjjal még mielőtt az intézetbe jöttem, fél évet eltöltöttem egy lengyelországi kutatóintézetben is. Tehát van egy vidékföldrajzos V4-es alapom, ami rájött az általános földrajz, gazdaságföldrajzi képzésemre, és ebből kiindulva kezdtem el a kutatásaimat. Nyilván ebben van egy kis projektkényszer. Ha van valamilyen úgymond projektkutatási munka, akkor általában egyenlően bekapcsolódunk, mert a csoport méretéből adódóan nem igazán lehetséges az, hogy szélesen differenciáljuk a profilunkat.
A KRTK blogra írtál egy modellezési cikket írtál arról, hogy 2005-ben körülbelül hogy alakul majd Magyarország népessége, és a cikket közel 300 ezer ember olvasta.
Meglepett a dolog. A sok olvasó azt is jelzi számomra, hogy a 2010-es években valamikor bekövetkezett az, hogy a népességpolitika bekerült a köztudatba. Tehát ez valóban egy olyan téma, ami hálás abból a szempontból, hogy olvasóközönségére tud találni.
A modellezésen belül most mi érdekel téged igazán?
Nagyon várom a 2022-es népszámlálás friss eredményeit. A tavaly elnyert Bolyai-pályázatom a hazai térfolyamatok ágens alapú modellezésének a lehetőségeit igyekszik kitágítani. Ennek pedig egyik kulcsfontosságú eleme lesz az, hogy friss adatokkal tudjam a demográfiai folyamatokat is ismételten modellezni és előre számításokat végezni.
Az ágens alapú modellezés középpontjában olyan egyéni cselekvők állnak, amiket ágenseknek neveznek, és amelyek egyéni attribútumokkal rendelkeznek, egyéni döntéseket hozhatnak, cselekedeteket hajthatnak végre, illetve ha lakossági demográfiai modellezésről beszélünk, akkor egyéni életeseményeken eshetnek át. Ebbe az irányba azért mentem el, mert a korábbi modellezési munkáinkban a belső migráció modellezése kulcsszerepet töltött be, és úgy ítéltem meg, hogy más modellezési megközelítések, mint például a kohorsz-komponens módszer, kevésbé alkalmasak arra, hogy a belső vándorlási folyamatokat különösen földrajzos-, vagy területi kutatói szempontból vizsgálni lehessen. Ágens alapon differenciált térszerkezetet lehet felrajzolni, és lehetséges forgatókönyvek, jövőképek sokaságát külön-külön lehet vizsgálni, a különböző vándormozgalmi komponensek szerepét jobban elkülönítve.
Jelenleg még mindig a 2011-es népszámlálás képezi az egyik alapját a munkámnak, mert egyedül ez kellően átfogó és részletes ahhoz, hogy egyedi attribútumértékekkel felruházott lakossági ágenseket hozhassak létre. Nem mondom azt, hogy más gazdasági, társadalmi adatok nem szolgálnak értékes kisegítőként, de az alap az még mindig a népszámlálás, mint a legteljesebb adatfelmérés és egyetlen ilyen szempontból teljes körű adatfelmérés az országban. Éppen ezért – sok más kutatóhoz hasonlóan – tűkön ülve várom a friss részletes eredményeket.
Hogyha nem kutatással vagy intézetvezetéssel foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki?
Szeretek tudományos-fantasztikus és fantasy regényeket olvasni: Stanisłav Lem, Isaac Asimov, de George R. R. Martin műveit vagy a kortárs magyar tudományos fantasztikum szerzői közül Brandon Hackett (Markovits Botond) vagy Moskát Anitának a regényeit.
És ugyan nem kortárs, de Zsoldos Péter életműve is nagyon közel áll a szívemhez. Ezen kívül régebben sokat játszottam számítógépes játékokkal: alapvetően olyan nagyszabású stratégiai játékokat, mint a Civilization sorozat, vagy például a Stellarist is kedvelem. Nincs is jobb kikapcsolódás, mint egy űrbirodalmat építeni a tudományos munka után. Szeretek továbbá kirándulni, és társasjátékozni is.
Az életedet az alföldi táj határozza meg. Békéscsaba, Szeged, Kecskemét. Lenn az alföld tengersík vidékin, ott vagy honn, ott a te világod?
Békéscsabán a Mezőmegyernek nevezett, korábban önálló falunak számító részében, az utca végén laktunk. Nagyon kötődöm ehhez a lakóhelyhez, ahol a szüleim ma is élnek, s ahol nincsen már szemközti házsor, csak a rónák végtelensége. 
Alapvetően mezőgazdasági táj, de a környezet mindennapos és minden évszakos változásai, azt az érzést erősítik meg újra és újra bennem, hogy az Alföld nem egy síkhomogén táj, hanem egy folyton változó tér, mikro- és makro szinten egyaránt. Volt négy nyárfa a láthatáron, ami meghatározó élmény volt számomra – sajnos azóta hármat kivágtak már belőle.
Mármint az évszakok változása ezeken a fákon?
Igen, meg a földeken, a távolba vesző erdősorokon, és szerintem nincs szebb alkonyat és naplemente az alföldinél.
Az interjút Siposs Zoltán készítette.
