A hazai társadalom(politika) állandósult problémája a szegénység tartóssá válása a jövedelmi viszonyok, a települési infrastruktúra és lakhatási feltételek egyenlőtlenségei folytán. Az ingatlanpiaci és városfejlesztési folyamatok (főként az alacsony státuszúakat kiszorító, a városok fizikai megújításával járó dzsentrifikáció), továbbá a sikertelen közpolitikai beavatkozások miatt a hazai nagyvárosokban is kialakultak hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat tömörítő városrészek, azaz szegregátumok.
A versenyképességet, mint legfőbb elérendő célt zászlajára tűző neoliberális gazdaságpolitika városi szintű alkalmazása – a profitorientált piaci fundamentalista gondolkodásnak megfelelően – a fogyasztás-központú terek kialakításában érdekelt. A fizikai-műszaki megújítással járó beavatkozásokkal (így például magas presztízsű lakóparkok, irodaházak kialakítása) a politikai és gazdasági elit nemcsak a városi gazdaságot kívánja dinamizálni, hanem a gazdasági megújítást célzó stratégiát szerintük veszélyeztető, „nemkívánatos” társadalmi csoportokat is kiszorítja a városi közterekről.
A városi szegregáció és szegénység vizsgálatával foglalkozó kutatások többsége romák lakta területekre, a nagyvárosokra, valamint Budapestre fordított különös figyelmet. Azonban ezen jelenségek még inkább jelen vannak a külterületeken, a városok peremein. Kutatásunkban alföldi települések (Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét) példáján keresztül vizsgáltuk a város központi belterületén kívül kialakult lakóhelyi szegregációt (Kovács, Váradi 2003; Timár 2001).
⮚ Tovább a teljes cikkre
Címlapkép: Getty Images
