hu / en

Megjelent a Lendület Program 2022. évi pályázati felhívása

 

A 2009-ben indult program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése kiemelkedő fiatal tehetségek és kimagasló teljesítményű kutatók külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával. Az új pályázati felhívásban a korábbihoz képest változnak a meghirdetett kategóriák, nő az elnyerhető támogatás összege, és módosulnak a pályázatok bírálati szempontjai.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Lendület Program keretében pályázati felhívást tesz közzé 2022-ben induló kutatócsoportok létrehozására.

A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken új téma kutatására alakuló kutatócsoportok számára biztosítson forrást.

A Lendület Program azoknak a kutatóknak nyújt továbblépési lehetőséget, akik korábban már sikeresen pályáztak rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási támogatásokra.

Pályázni az alábbi két kategóriában lehet.

A Lendület I (Induló) támogatásra azok a kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, tehetséges, 40 évnél fiatalabb kutatók pályázhatnak, akik PhD-fokozatukat 2012. január 1. után és 2018. december 31. előtt szerezték meg, és korábban rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon egyénileg vagy kutatócsoport-vezetőként támogatást nyertek.

A Lendület I támogatás csak egyszer nyerhető el.

A Lendület H (Haladó) támogatásra azok a nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatók pályázhatnak, akiknek van kutatócsoport-vezetői tapasztalatuk, vagyis a közelmúltban saját kutatási téma kidolgozására Lendület- (I, II), Élvonal- vagy egyéb, a Lendület-támogatással összemérhető nemzetközi pályázatokon támogatást nyertek.

A megpályázható Lendület-támogatás maximális összege a Lendület I kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Lendület H kategóriában átlagosan évi 50 millió forint. Ezenfelül nagy eszköz-/műszerigény esetén az első kutatási évre Lendület I esetében egyszeri, legfeljebb 50 millió forint, Lendület H esetében egyszeri, legfeljebb 100 millió forint tervezhető.

A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani a Lendület elektronikus pályázati rendszeren keresztül (https://palyazat.mta.hu/lendulet_2022). Bölcsészet- és társadalomtudományi pályázatok esetében indokolt esetben csak magyar nyelvű pályázat is benyújtható. A pályázati anyagok feltöltésének határideje

2022. március 16. 16:00 (közép-európai idő szerint).

További részletek a Lendület Program 2022. évi pályázati felhívása alatt olvashatók.

2023

Feb

05

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

30

31

1

2

3

4

5

7

8

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

1

2

3

4

5

Következő hónap >