hu / en

„A mi városunkban is segít a természet” – című kiállítás ünnepélyes megnyitója

Tisztelettel meghívjuk az Európai Unió Horizon 2020 program támogatásával megvalósuló Naturvation projekt keretében „A mi városunkban is segít a természet” című kiállítás ünnepélyes megnyitójára! A kiállítás célja, hogy a 9-14 éves korosztály számára bemutassa, milyen módon járulnak hozzá a természetalapú városfejlesztési megoldások a városban élők életminőségéhez, hogy azt érezzük, jó itt, jó ebben a városban élni, mindezt vizuális és interaktív módon.

Az ünnepélyes megnyitó ideje: 2020. szeptember 8. 15:00 óra

Helyszín: Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete, Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály – 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 10.

 

Program

15:00 – 15:20 Megnyitó

Dr. Szálasy László környezetvédelmi bizottsági elnök, Győr Megyei Jogú Város – A zöldterületek, a természetalapú megközelítés szerepe Győrben és a kiállítás köszöntése

Pintér László kutatásvezető, Közép-Európai Egyetem / Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet (IISD) – A NATURVATION projekt kapcsolata az ENSZ fenntarthatósági céljaival, azok helyi érvényesülésével

Éliás Péter osztályvezető, Audi Hungaria Zrt. Környezetmenedzsment Osztály – Az Audi Hungaria közreműködése a NATURVATION projekt Helyi-Regionális Innovációs Partnerségben

Lajtmann Csaba, Reflex Környezetvédő Egyesület – a ‘Győri Természeti Kincskereső’ c. program

15:20 – 15:40 A kiállítás megtekintése

A kiállítást bemutatja:

Lados Mihály tudományos főmunkatárs, Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont – Természetalapú városfejlesztési kezdeményezések a világban és Győrben

Halbritter András tanszékvezető, Széchenyi István Apáczai Csere János Kar – Iskolakertek

15:40 –  Fogadás, a résztvevők közötti beszélgetés

Sok szeretettel várjuk a kiállítás megnyitójára!

Üdvözlettel:

Dr. Lados Mihály

tudományos főmunkatárs


A NATURVATION projekt, az Egyesült Királyságban működő Durham Egyetem konzorciumi vezetésével, 6 európai ország városfejlesztés, innovációkutatás, földrajz, ökológia, környezeti értékelés és közgazdaságtan szakterületeken tevékenykedő 14 szervezetének, közöttük 6 város, mint mintaterület közreműködésével valósul meg. Magyarországról a Közép Európai egyetem és Győr (Közgazdaság-és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Osztály) része a programnak. Azt vizsgáljuk, hogy a természetalapú városfejlesztési megoldások mit jelenthetnek egy város számára, hogy működik az ehhez kapcsolódó innováció városi szinten. Együttműködünk a helyi szakmai és civil szervezetekkel és érintettekkel, hogy kidolgozzunk egy olyan tudás- és eszköztárat, amely szükséges a természetalapú megoldások minél hatékonyabb használatához a városi fenntarthatósági célok, a városban élők jobb életminőségének elérése érdekében.

Ezt a projektet az Európai Unió Horizont 2020 kutatás-fejlesztés programja finanszírozta a 730243 számú támogatási megállapodás szerint. 

Koronavírus óvintézkedések

A helyszín adottságai miatt a rendezvényen maximum 30 fő tartózkodhat. Ezért a részvétel regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi elérhetőségeken jelezze:

Kasztnerné Kőműves Mária

Tel: 96/516-570, 30/486-7264

e-mail: komuves.maria@krtk.mta.hu

A rendezvény helyszínén a kézfertőtlenítés és a szájmaszk használata kötelező!