hu / en

Megjelent Faragó László „Téri lét – Társadalmi fordulat a térelméletben” című kötete

Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest–Pécs, 2019

A térelméletben posztista társadalmi fordulat zajlik. A szerző kidolgozott egy ennek megfelelő társadalomkonstruktivista térkoncepciót, amely az emberi és a nem humán tényezők relacionális kapcsolataira, viszonyaira, hálózatos együttműködéseire épít. A tér semmi és minden. Nincs abszolút, önmagában létező tér, amelyet a vizsgálataink tárgyává tehetnénk. Ugyanakkor a tér „parazita”, mindenhez hozzátartozik a téri létezési mód (megjelenési, megnyilvánulási formája), amit térszemléletünknek és megközelítésmódunknak megfelelően ismerhetünk meg. Ismeretelméleti, tudásszociológiai megközelítésben minden tér, területi skála ideája, reprezentációja társadalmi konstrukció, a fizikai terek, a meglévő elrendeződések leírásai is jelentéseket hordozó értelemadások. A tér nyitott lehetőségfeltétel, de az autopoietikusan működő konkrét téregységek zártak, amelyek határai és külső kapcsolódásai a belső lényegükből erednek. Az életvilágtereink, a számunkra létező összerendeződések a tudatunkon keresztül hatnak a cselekvéseinkre.

A kötet a kiadónál vásárolható meg.